Az idén immár 63. alkalommal, június 11-13. között, Szczecinben megrendezésre kerülő Tenger Ünnepének legnagyobb attrakciója az volt, mikor a zeneszerzőóriás tiszteletére, Fryderyk Chopin-nek keresztelt hajó elhagyta a lengyel partokat.
A Chopin hajó mellett, az Iskra és a Pogoria fedélzetén is nagyszabású koncerttel ünnepelték a Tenger Ünnepét, melynek keretében a zenetörténelem nagyjának szerzeményei jazz, illetve népzenei feldolgozásban csendültek fel Krzysztof Jabłoński, a Krakkói Beethoven Akadémia Zenekara, Maria Pomianowska Etnikai Zenekar, valamint Leszek Możdżer zongoraművész-komponista interpretálásában. Az est során bemutatott Chopin átdolgozások zeneszerzője Wojciech Zieliński volt.
Az európai útjára induló Fryderyk Chopin tengerjáró ellátogat majd Koppenhága, London, Stockholm, Amsterdam kikötőibe.

