litográfia Ary Scheffer portréja alapján (1847), forrás: Chopin: Kalejdoskop
Fryderyk Franciszek Chopin lengyel zeneszerző és zongoraművész az akkori Varsói Főhercegség területén, a mazóviai Sochaczew városka melletti Żelazowa Wola nevű faluban született 1810. március 1-jén (a művész és családja állítása szerint) vagy február 22-én (a születése után néhány héttel később kiállított keresztlevél szerint). A Żelazowa Wola-i birtok tulajdonosa a Skarbek grófi család volt. A zeneszerző édesapja, az ellengyelesedett Mikołaj (Nicolas) Chopin, házitanítóként és nevelőként állt náluk alkalmazásban. Az 1771-ben Marainville-ban (a francia Lotaringiában) született Nicolas már gyerekkorában kapcsolatba került lengyelekkel: Michał Pac grófnak és a gróf jószágkormányzójának, Jan Adam Weydlichnek a családjával. Tizenhat éves korában velük érkezett Lengyelországba, ahol végleg le is telepedett. Franciaországba már nem tért vissza, francia családjával semmiféle kapcsolatot nem tartott fenn. Gyermekeit lengyeleknek nevelte.
Chopin szülőháza, Żelazowa Wola (forrás: Chopin: Kalejdoskop)
1806-ban Mikołaj Chopin feleségül vette Tekla Justyna Krzyżanowskát, aki a Skarbek grófok Żelazowa Wola-i udvarházát vezette. Négy gyermekük közül (három leány: Ludwika, Izabela, Emilia és egy fiú) Fryderyk volt sorrendben a második. A fiú születése után néhány hónappal az egész család Varsóba költözött, ahol Mikołaj Chopin franciatanári állást kapott a Varsói Líceumban. Emellett internátust tartott fenn Varsón kívül élő földbirtokosok fiainak.
Fryderyk zenei tehetsége rendkívül hamar megnyilatkozott, a gyermek Mozart zsenialitásához hasonlították. Hét esztendős korában már két polonéz (a g-moll és a B-dúr) szerzője volt. Az elsőt azonnal ki is nyomtatták Cybulski herceg kottametsző műhelyében. Csodagyermekről írtak a varsói lapok, a „kis Chopinke” a fővárosi arisztokrata szalonok fogadásainak dísze és attrakciója volt. Különféle jótékonysági hangversenyeken is egészen fiatalon fellépett már. Az első professzionális zongoraleckéket Wojciech Żywnytől kapta (szül. 1756-ban Csehországban). Ez a zongoraoktatás 1816-tól 1822-ig tartott, ekkor Żywny már semmi újat nem tudott nyújtani a nála ügyesebb tanítványnak. Fryderyk tehetségének további fejlődését alighanem Wilhelm Wacław Würfel felügyelte (szül. 1791-ben Csehországban), aki elsőrendű zongoristaként és konzervatóriumi tanárként értékes, bár rendszertelen tanácsokkal látta el a fiatal tehetséget a zongora- és orgonajátékot illetően.
1823-tól 26-ig Fryderyk a Varsói Líceumban tanult, ahol édesapja is tanárkodott. A nyári vakációkat iskolatársai falusi birtokain töltötte az ország különböző vidékein, többek között két ízben is a kujáviai Szafarniában, ahol különleges érdeklődés ébredt benne a folklór iránt. Népdalokat hallgatott és jegyzett fel, részt vett a különféle népszokásokban (lakodalmakon, aratóünnepeken), táncolt és kisbőgőn játszott a falusi zenészekkel, s erről részletesen be is számolt leveleiben. Tökéletesen megismerte a lengyel (alföldi) zenei folklórt a maga eredetiségében, nyers formájában, különleges tonalitásával, ritmusgazdagságával, táncos élénkségével, és merített is belőle 1825-ben írt első mazurkáinak, majd a későbbieknek a komponálásakor. Élete végéig elkísérte ez az élmény.
1826 őszén a varsói Zeneművészeti Főiskola „zeneelméleti, összhangzattani és zeneszerzői” tanszakán kezdett tanulni (a főiskola a Konzervatórium részeként a Varsói Egyetemhez tartozott) Józef Elsner igazgatónál (szül. 1769-ben Sziléziában). Zongoraoktatásban nem vett részt. Elsner, aki tisztában volt Chopin kivételes tehetségével, megengedte tanítványának, hogy természetéhez és temperamentumához igazodva foglalkozzék a zongoramuzsikával, hajthatatlan volt azonban az elméleti tárgyakat, elsősorban a kontrapunkt elméletét illetően. Chopin, akit a természet nagyszerű zenei invencióval, könnyed improvizáló készséggel, ragyogó effektusok és szépen hangzó harmóniák létrehozására való hajlammal áldott meg, Elsner iskolájában megbízható mesterségbeli tudásra tett szert, elsajátította a fegyelmezett és pontos szerkesztés képességét, azt, hogy felelősséget vállaljon minden kotta értelméért és logikájáért. Tanulmányai alatt születtek meg első, nagy ívű művei: a c-moll szonáta, a Variációk Mozart Don Juan c. operájának témájára op.2., a Rondo à la Krakowiak, a Fantázia lengyel témákra op. 13. (az utolsó három zongorára és zenekarra), valamint a g-moll trió hegedűre, csellóra és zongorára. Főiskolai tanulmányait Chopin 1829-ben befejezte, Elsner pedig a harmadik év végén ezt írta jelentésében: „A harmadéves Szopen Fryderyk – különleges adottságok, zenei géniusz”.
A tanulmányok végeztével Fryderyk úgy tervezte, hosszabb időre külföldre távozik, hogy megismerje Európa zenei életét, és hírnevet szerezzen magának. Korábban, két rövid poroszországi utazást leszámítva, nem hagyta még el Lengyelországot. 1826-ban az alsó-sziléziai Bad Reinertzben (ma Duszniki-Zdrój) töltötte a vakációt, két évvel később pedig a természettudósok kongresszusára meghívott prof. Feliks Jarockit, édesapja barátját kísérte el Berlinbe, ahol – teljesen ismeretlen lévén – beérte azzal, hogy magánemberként figyelje az ottani zenei életet. Chopinnek ezúttal merészebb tervei voltak. 1829 júliusában, közvetlenül tanulmányai befejeztével, ismerősök társaságában rövid kirándulást tett Bécsbe. Würfel révén, aki bevezette őt a zenész társadalomba, két alkalommal is föllépett a Kärtnerthortheaterben, ahol előadta a Variációk Mozart témájára (op.2.) és a Rondo à la Krakowiak (op.14.) című művét. Elképesztő sikert aratott a közönség körében. A kritika, bár játékát nem tartotta eléggé erőteljesnek, a kompozíciót szintén igen nagyra értékelte. Ennek nyomán a bécsi Tobias Haslinger kiadója mindjárt publikálta is a Mozart témára írt Variációkat (1830). Ez volt az első, külföldön megjelentetett Chopin-mű (korábban a szerző alkotásait Varsóban adták ki).
A Varsóba visszatérő Chopin, immáron megszabadulva az iskolai kötelezettségektől, mind nagyobb szenvedéllyel vetette magát a komponálásba, megírta többek között két Zongoraversenyét: az f-mollt és az e-mollt. Az f-moll zongoraverseny megírásában komoly inspirációt jelentettek a zeneszerzőnek Konstancja Gładkowska – a Konzervatórium ének szakos hallgatója – iránt táplált érzelmei. Ugyancsak ekkortájt született az első noktürn, valamint az első etűdök, keringők, mazurkák, a Stefan Witwicki verseire írt dalok is. A tervbe vett hosszabb utazást megelőző hónapokban Chopinnek egy sor nyilvános fellépése volt, elsősorban a varsói Nemzeti Színházban – itt került sor a két zongoraverseny ősbemutatójára is. Chopin úti célja kezdetben Berlin lett volna, ahova a művészt Antoni Radziwiłł herceg (a Poznani Nagyhercegséget kormányzó porosz királyi helytartó) hívta meg, aki régóta rajongó híve volt Fryderyknek, és 1829 őszén vendégül is látta őt Antoninban. Chopin aztán végül mégis Bécset választotta, hogy igazolja korábban aratott ottani sikerét és megszilárdítsa pozícióját. 1830. október 11-én került sor Varsóban, a Nemzeti Színházban az ünnepélyes búcsúkoncertre, amelyen Chopin az e-moll zongoraversenyt adta elő, és amelyen Konstancja Gładkowska is énekelt. November 2-án Fryderyk a barátjával, Tytus Woyciechowskival Ausztriába indult azzal a szándékkal, hogy onnan később majd Olaszországba folytatja útját.
Néhány nappal Bécsbe érkezésük után jött a hír, hogy Varsóban felkelés tört ki (az ún. novemberi felkelés) tiltakozásul az ellen, hogy a Lengyel Királyság Oroszországnak van alárendelve, s a lengyel trónon orosz cár foglal helyet. Kezdetét vette a hónapokon át tartó lengyel–orosz háború. Woyciechowski visszatért Varsóba, hogy belépjen a hadseregbe, Fryderyk viszont engedett barátja rábeszélésének, és Bécsben maradt. Rossz lelkiállapotban, hazája és hozzátartozói sorsa miatt aggódva, nem foglalkozott karrierje további építésével. Mindezt így magyarázta Elsnernek írt levelében: „Hiába próbál Malfatti meggyőzni arról, hogy minden művész kozmopolita. Még ha így volna is, művészként még bölcsőben ringok, lengyelként pedig a harmadik ikszbe léptem; remélem hát, hogy ismerve engem, nem veszi Ön rossznéven, hogy eleddig nem gondoltam még koncert összeállítására.” Fellépésre majd csak 1831. június 11-én került sor a Kärtnerthortheaterben, ahol Chopin az e-moll zongoraversenyt adta elő. Bécsben nyolc hónapot töltött el, és nem vesztegette az idejét. Az erőteljes, drámai érzelmeket keltő események termékenyítően hatottak a zeneszerző alkotó fantáziájára, s valószínűleg siettették egy új, a korábbi virtuóz briliáns stílustól eltérő, egyéni stílus kialakulását. Korábban ismeretlen erőt és szenvedélyt sugárzó művek születnek, mint például a h-moll scherzo vázlata, mindenekelőtt pedig az erőteljes, áttörést jelentő, op. 10-es Etűdök.
Chopin, miután lemondott az olaszországi útról az ott zajló (Ausztria ellenes) harcok miatt, úgy döntött, hogy Párizsba megy. Útközben megállt előbb Münchenben, ahol hangversenyt adott (VIII. 28.), majd Stuttgartban tartott pihenőt. Itt érte az otthoni felkelés leverésének és Varsó orosz elfoglalásának tragikus híre, amelytől belázasodott és igen rossz idegállapotba került. Az ekkoriban átélt izgalmak nyomaival találkozhatunk a művész feljegyzéseiben (az úgynevezett stuttgarti naplóban): „ /…/ otthon ellenség /…/ Ó, Isten, aki vagy! – Vagy és nem állsz bosszút! – Hát nem elégelted még meg a muszkák bűntetteit – vagy – esetleg magad is muszka vagy! /…/ Én meg itt tétlenkedem, itt állok puszta kézzel, néha csak nyöszörgök, siránkozom a zongorán, kesergek.”
1831 őszén Chopin Párizsba ment, ahol számos honfitársával találkozott. A nemzeti katasztrófa után menekültek ezrei (a harcok résztvevői, politikusok, a kultúra képviselői, többek között Julian Ursyn Niemcewicz író, Adam Mickiewicz, Juliusz Słowacki költők, Fryderyk varsói barátai – Stefan Witwicki, Bohdan Zaleski költők) kerestek menedéket az orosz megszállók elől az általuk legvendégszeretőbbnek tartott országban és városban. Chopin szoros kapcsolatba került az ún. Nagy Emigrációval, vezetőjéhez, Adam Czartoryski herceghez barátság fűzte. Tagja lett a Lengyel Irodalmi Társaságnak, amelyet anyagilag is támogatott, részt vett az emigrációs gyűléseken, fellépett a szegény emigránsok javára rendezett jótékonysági rendezvényeken, néha maga szervezte azokat. Művészi pozíciója igen gyorsan növekedett Párizsban. A Bécsből hozott ajánló levelek révén azonnal utat talált a zenész társadalomhoz, amely nagyon szívélyesen fogadta. Számos fiatal zenésszel kötött barátságot: Liszttel, Hillerrel, Berliozzal, Franchomm-mal. Később, 1835-ben Lipcsében Schumann-nal is megismerkedett, aki igen nagyra tartotta Chopin művészetét. Amikor a híres zongorista, a zongora királyának nevezett Friedrich Kalkbrenner meghallotta az ismeretlen varsói jövevény játékát, koncertet szervezett neki. Erre 1832. február 26-án került sor a Pleyel Teremben. Chopin óriási sikert aratott, egyik napról a másikra Párizs hírneves zeneművésze lett. A színpadi siker magával hozta a kiadók érdeklődését is. Már 1832 nyarán szerződést írt alá a legnevesebb párizsi kiadóval, a Schlesinger céggel. Művei ezzel egy időben Lipcsében (Probstnál, majd Breitkopfnál) és Londonban (Wesselnél) is megjelentek.
A legfőbb párizsi bevételi forrást azonban a zongoraleckék jelentették Chopin számára. Divatos zongoratanár lett a lengyel és a francia arisztokraták körében. A párizsi szalonokban is gyakran és szívesen zongorázott. Ha zongoraművészként kora legnagyobb művészeivel állítjuk egy sorba, olyanokkal, mint Kalkbrenner, Liszt, Thalberg, Herz, elmondhatjuk, hogy Chopin, velük ellentétben nem szívesen játszott nyilvános színpadokon. Csak ritkán és nem szívesen vállalkozott ilyen fellépésre. Baráti, magántársaságokban viszont játéka a legnagyobb artisztikumról, zongoraművészi képességeinek és kifejező erejének teljességéről tanúskodott.
Chopin-szalon, Párizs - Place Vendôme 12 (forrás: Chopin: Kalejdoskop)
Azzal, hogy letelepedett Párizsban, Chopin tudatosan vállalta az emigráns sorsot. Apja kérése ellenére nem engedelmeskedett a cár (formálisan a leigázott Lengyelország királya) által kiadott rendeletnek, és nem jelentkezett az orosz nagykövetségen útlevele meghosszabbítása céljából. Ezzel a lépéssel, a politikai menekültek közé soroltatva, megfosztotta magát a legális hazautazás lehetőségétől. Pedig erősen gyötörte őt a honvágy, hozzátartozóinak hiánya. Hogy elűzze magányosságát, közösen bérelt lakást emigráns honfitársával, Aleksander Hoffman doktorral, majd miután az elhagyta Párizst, egykori varsói barátjával, az ugyancsak felkelőként és orvosként emigrált Jan Matuszyńskival lakott együtt. Szüleivel csak Lengyelországon kívül találkozhatott. Amikor a szülők 1835 augusztusában Karlsbadba utaztak gyógykezelésre, Chopin felkereste őket. Nem sokkal ezután, Drezda közelében lévén, felújította a Wodziński családhoz fűződő ismeretségét. Évekkel korábban a három Wodziński fiú ugyanis Mikołaj Chopin internátusában nevelkedett. Mária nevű, ekkortájt serdülőkorú húguk zenei és képzőművészeti tehetséggel volt megáldva. Fryderyk beleszeretett az ifjú leányba, úgy tervezte, hogy feleségül veszi, és családot alapít vele idegen földön. Egy évvel később a Mariával és annak édesanyjával Marienbadban (a mai csehországi Máriánské Láznĕ), majd Drezdában közösen töltött nyári vakáció alatt megkérte a leány kezét, amit a szülők tudomásul is vettek azzal a feltétellel, hogy Chopin törődni fog az egészségével. A kézfogó nem volt hivatalos, és nem is lett belőle házasság. Maria szülei, akiket nyugtalanított Fryderyk rossz egészségi állapota (azon a télen súlyosan megbetegedett), különösen pedig rendszertelen életmódja, egy esztendei „próbaidő” elteltével úgy látták, hogy nem lenne megfelelő társa leányuknak. Chopint nagyon megviselte a szakítás. A Wodziński családtól kapott levelekből álló, átkötött kis csomag tetejére ezt írta: „Nyomorúságom”
Hogy kiszakadjon a fájdalmas emlékek közül, 1837-ben Camille Pleyellel együtt Londonba utazott. Nem sokkal később meghitt viszony alakult ki Chopin és a híres francia írónő, George Sand között. A zeneszerzőnél hat évvel idősebb, merész társadalmi regényeket író, két gyermekes, elvált asszony megadta a magányos művésznek mindazt, ami Varsó elhagyása óta a leginkább hiányzott neki: a rendkívüli gyöngédséget, melegséget, a már-már anyai gondoskodást. A szerelmespár az 1838/39-es telet a spanyol Mallorca szigetén töltötte a hegyekben, a régi Valdemosa kolostorban. Ott a hideg időjárás miatt Chopin komolyan megbetegedett, a tüdőbaj tünetei jelentkeztek nála. Heteken át olyan gyönge volt, hogy a házat sem hagyhatta el, ennek ellenére intenzíven dolgozott, egy sor remekművet hozott létre: a 24 prelűd alkotta ciklust, a c-moll polonézt, az F-dúr balladát, a cisz-moll scherzót. 1939 tavaszán, a mallorcai tartózkodás és a marseille-i lábadozás után, még mindig igen legyengült állapotban, Gerge Sand birtokán, a közép-franciaországi Nohant-ban talált menedéket. Ettől kezdve egészen 1846-ig (1840 kivételével) itt töltötte a legtöbb időt, csak a téli hónapokra tért vissza Párizsba. Ez volt Chopin életének legboldogabb korszaka azóta, hogy elhagyta otthonát, s ez volt művészetének legtermékenyebb időszaka. Nohant-ban született legkiválóbb, legmélyebb műveinek zöme. Párizsban a zeneszerzőt és az írónőt házastársakként kezelték, bár nem házasodtak össze. Közös művész barátaik voltak (többek között a festő Delacroix, az énekesnő Viardot), és a lengyel emigráns művészekkel (többek között Mickiewicz-csel és Grzymałával) is baráti kapcsolatban álltak. Éveken át tartó szerelmüknek és barátságuknak George Sand serdülőkorú, édesanyjára nagy befolyást gyakorló fiának Chopinnel szemben táplált ellenszenve, az egyre gyakoribb konfliktusok vetettek véget. A végleges szakítás 1847 júliusában következett be.
A letaglózó személyes élmények, az élete és művészete szempontjából oly fontos Nohant elvesztése igen rossz hatással volt Chopin lelki és fizikai állapotára. Szinte teljesen abbahagyta a komponálást: élete végéig már csak néhány miniatűrt alkot. 1848 áprilisában Fryderyk, tanítványa, a skót Jane Stirling rábeszélésére, Angliába és Skóciába utazik. Miss Stirling és nővére koncerteket és egymást követő látogatásokat szerveznek Chopinnek újabb és újabb helyeken, skót arisztokraták váraiban. A kivételesen intenzív életritmus, az állandó vándorlások, fellépések okozta fáradalmak, ráadásul a művész tüdejének egyáltalán nem kedvező klíma nagyon sokat rontottak Chopin egészségi állapotán. 1848. november 16-án, gyöngesége és lázas állapota ellenére is fellépett élete utolsó, a lengyel emigránsok javára rendezett koncertjén a londoni Guildhallban. Néhány nap múlva visszatért Párizsba.
Chopin sírja a párizsi Père-Lachaise temetőben (forrás: Chopin: Kalejdoskop)
Gyorsan súlyosbodó állapota miatt nem tarthatott zongoraleckéket. Nyáron megérkezett Varsóból legidősebb nővére, Ludwika Jędrzejewiczowa, hogy gondozza beteg testvérét. 1849. október 17-én, Vendôm téri lakásában Chopin tüdőbajban elhunyt. A párizsi Père-Lachaise temetőben helyezték végső nyugalomra. Nővére, Chopin végakaratának megfelelően, a halott művész testéből kivett szívet Varsóba szállíttatta, ahol azt egy urnában a Krakowskie Przedmieścién álló Szent Kereszt-templom egyik oszlopába falazták be.
Barbara Smoleńska-Zielińska (fordította: Szenyán Erzsébet)
