Bogányi Gergellyel egy Liszt Ferenc téri kávézóban találkoztam. Míg rám várt, kihasználta az időt, hogy egy remélhetőleg még az idén napvilágot látó Chopin-lemez kiadásáról tárgyaljon…

- Milyen érzés a Fehér Rózsa lovagjának lenni? – fogadom a asztalomhoz telepedő művészt.

- Nagyon jó – neveti el magát – de a postára így is el kell menni…

- Miért kapta ezt a kitüntetést?

- A 2002-es Chopin-sorozatomért. Abban az évben Helsinkiben és számos kisebb finn városban eljátszottam Chopin szinte minden művét. Nagy feltűnést keltett a sorozat, és a Finn Köztársaság elnöke a Fehér Rózsa Lovagrend Érdemkeresztjével jutalmazta ezt a turnét.

- A honlapján, a repertoárjában számos szerző sok műve névvel, opus-számmal ellátva, pontosan szerepel, Chopin neve mellett viszont csak ennyi áll: mind…

- Számomra ez teljesen egyértelmű és természetes, bár lehet, hogy másnak nem az. Ha az ember zongorázni tanul, előbb-utóbb találkozik Chopinnel. Mondhatnám, hogy megkerülhetetlen, de nem is akarjuk megkerülni, mert szeretjük. Mi is, a hallgatóság is. A zongorista növendék tanárától sorban kapja a Chopin-feladatokat, az egyiknél még tíz éves, a másiknál már tizenkettő, majd tizenhat, húsz… és csak gyűlnek, gyűlnek a művek. Ami engem illet, talán 19 éves korom körül csodálkoztam rá igazán, hogy milyen gyönyörű alkotások ezek. Akkor döntöttem el, hogy ennek a szerzőnek az összes művét eljátszom.

- Egy kamasz zongoratanonc megérti a művekben rejlő érzelmeket?

- Persze. Egy gyermek is megérti már. Legalábbis én, tízévesen, mikor már játszottam kisebb Chopin-műveket, sőt az F-dúr balladát is, a kamaszok érzelemvilágának teljes komolyságával úgy éreztem, hogy ezeket a műveket igenis értem, és igenis el szeretném játszani, hogy a közönségnek is megmutassam a szépségüket.

- És most, felnőtt fejjel mit gondol, igaza volt?

- Nyugodtan mondhatom, hogy nem nagyon fogtam mellé. Ma sem gondolom másként az F-dúr balladát, mint akkor. Mára csupán annyi változott, hogy rengeteg tapasztalat és információ társult azóta a megvalósításhoz, elsősorban technikailag. De alapjaiban az élmény, amit adni akart, ugyanaz volt tizenkét éves koromban, mint most.

- Az egész Chopin-életmű már a kezében és a lelkében van. Átértékeli-e ez az egyes darabokat?

- Természetesen igen. Ezek az opusok egymást támogatják, annak ellenére, hogy ebből a 205 zongoraműből mindegyik teljesen más. Minél több Chopint játszik az ember, annál inkább képes átélni ennek a rendkívüli érzékenységgel megáldott, vagy éppen megvert embernek a lelki gazdagságát. Az egyes darabok hangvételén az összes ismerete nem változtat, mert az mindig csakis annak a darabnak a sajátja.

- Fontos-e tudni egy darab előadásához, hogy az hol, mikor, milyen körülmények között született?

- Nem – jelenti ki határozottan és mosolyogva.

- Fölösleges?

- Egyszerűen nem szükséges. Jó tudni, érdemes, sőt, érdekes azon gondolkodni, hogy Mallorcán melyik nap mit csinált Chopin, de a zene megértéséhez nincs rá szükség.

- Hallgat-e zenét pihenésképpen?

- Persze. Nemrég hallgattam meg Csajkovszkij VI. szimfóniáját és Wagner Trisztánjának Előjátékát Wilhelm Furtwängler vezényletével. Rajongok a régi nagyok felvételeiért, ezek a zeneirodalom legnagyobb kincsei, és Furtwängler ennek az élcsoportnak is az elitjébe tartozik.

- A zongorista is figyel ilyenkor a zenére, vagy „csak” az ember? Felhasznál-e egy ilyen élményt egy későbbi koncert során?

- Igen. Nyilván nem konkrétan, de kiegészítem ezekkel az élményekkel a bennem élő zenét. Kialakulhat bennünk egy hangzásvilág. Ne feledjük, zseniális és megismételhetetlen előadásokról beszélünk, egy olyan korból, ami már soha nem fog visszatérni. Ez olyan lélekemelő élmény, hogy csak ajánlani tudom mindenkinek. Ezeknek az interpretációknak illatuk van. Amiről a zene szól, vagy szólnia kellene, ahhoz régebben sokkal közelebb voltak, mint mi.

- Játszunk el a gondolattal, hogy felhívják Önt, felajánlanak egy koncertlehetőséget, ahol adott a helyszín, az időpont, és azt játszik, amit csak akar…

- Azonnal mennék – csap le a gondolatomra – Szeretem az ilyen jellegű meghívásokat, de ez sajnos nagyon ritka. A legtöbb helyen már másfél évvel előbb, percre pontosan meg kell adni a műsort. Üdítő ellenpélda Hauser Adrienne zongoraművésznő, a Tiszadobi Zongorafesztivál zseniális szervezője. Ott elég délután megmondani, hogy mit akarok játszani este, a hangulatomtól függően.

- Azért ezt nem teheti meg bárki, hiszen ahhoz, hogy ennyire szabadon válogathasson, hatalmas repertoár is kell, nem?

- Igen, mindenképpen. Egy koncertprogram gondos előkészítést kíván. Minden darabot komolyan kell venni, még a vidámabbakat is. Nincs az ember kezében sok műsor olyan magas szinten, hogy akármit játszhat belőle. Nekem általában másfél koncertnyi anyag van készenlétben, s abból választok, ahogy épp kijön a lépés.

- Mostanság nemcsak a koncertek programja különleges, hanem a művészek megjelenése is. Önhöz közel áll a Nigel Kennedy-féle bakancsos stílus?

Ötletemre elneveti magát – Inkább az elegánsabb ruhát választom. A zene léleknemesítő szórakozás kell hogy legyen, és ehhez a külsőségeknek is muszáj igazodniuk. Nehezen tudok elképelni egy rövidnadrágos, Coca-colás, pólós Chopin-estet.

- Használható-e Chopin muzsikája háttérzenének?

- Nem.

- Pedig annak idején a zenés társasági összejöveteleken is beszélgettek, ettek-ittak…

- Ha Chopin játszott, biztos, hogy mindenki őrá figyelt.

/Az interjút Szalai Eszter M. készítette Budapesten 2010. január 19-én./